Ez a weboldal a technikai működéshez szükséges és teljesítményfigyelő sütiket (cookie-kat) használ.

AZ IRODALOM ÉJSZAKÁJA 2024 – Budapest és Debrecen

438082433_856301369871577_4613750978339265805_n
Az Irodalom Éjszakája felolvasóest célja, hogy népszerűsítse a kortárs irodalmat és az olvasást. A résztvevő kulturális intézetek az adott témához kapcsolódó kortárs írókat és irodalmi szövegeket választanak, és művészek ezekből olvasnak fel részletet. A felolvasások helyszínei izgalmas, a nyilvánosság számára más alkalmakkor nem feltétlenül látogatható helyek. A program a EUNIC Hungary főszervezésében valósul meg.
A felolvasásokra Debrecenben 2024. május 31. június 2., Budapesten 2024. június 5-7. között, között kerül sor.
Donatella Di Pietrantonio az Abruzzo tartománybeli Pennében él, gyerekfogorvosként dolgozik. Első regénye, a Mia madre è un fiume 2011-ben jelent meg, és elnyerte a Tropea-díjat. Második regénye, a Bella mia 2014-ben bekerült a Strega-díj jelöltjei közé, és megkapta a Brancati-díjat. A visszaadott lány bejárta az egész világot, 23 nyelven jelent meg, és 2017-ben elnyerte a Campiello-díjat. Magyarul ez az első könyve. Ennek folytatása a magyarul szintén megjelent Halásznegyed, a 2023-ban kiadott L’età fragile pedig bekerült a Strega-djért versenyző 12 regény közé.

Donatella Di Pietrantonio stílusa sajátos, kissé érdes, mégis csupa ragyogás. Rendkívüli finomsággal formálja történeteit. Egy kislány egy bőrönddel becsenget egy idegen lakásba. Amikor kinyílik az ajtó, húga, Adriana áll előtte kócosan, és résnyire szűkült szemmel fürkészi – még sosem találkoztak. Így kezdődik a történet: egy kiskamasszal, aki egyik napról a másikra elveszít mindent – a kényelmes otthont, a legjobb barátnőit, a szülők feltétel nélküli szeretetét. Pontosabban azokét, akiket egészen addig a szüleinek hitt. A „visszaadott lány” számára, ahogy a faluban nevezik, új élet kezdődik.

Donatella di Pietrantonio története megérinti a hallgatóság szívét. Oldalain emberi sorsok, élet és halál, szegénység és gazdagság fonódnak össze, és megelevenedik a szerző szülőföldje, Abruzzo tartomány tájainak vadsága és harmóniája.

Ez alkalomból Budapesten (DANTE Közösségi Alkotótér – Török u. 1, Budapest 1023) Messaoudi Emina, Debrecenben (DESz24 – Batthyány u. 24, Debrecen 4024) pedig Wessely Zsófia színművész olvassa fel a szöveget.

Az Irodalom Éjszakája immár kilencedik alkalommal hív rendhagyó világirodalmi barangolásra: az idei programban három nyári estén át 24 ország 24 szerzőjének műveiből hangzanak el részletek az irodalomhoz nem kötődő, azt újszerű megvilágításban láttató helyszíneken. Az Irodalom Éjszakája Budapesten évről évre új városrészbe vándorol, hogy az irodalmi élményen túl a város kulturális sajátosságaira is felhívja a figyelmet.
A világirodalmi paletta sokféle árnyalatát felvillantó műrészleteket a JURÁNYI HÁZBAN és a MARGIT NEGYEDBEN rendszeresen fellépő színművészek keltik életre a kerület arculatához szervesen hozzátartozó helyszíneken.
📌Idei téma: TÚLSÓ PART
📌Együttműködő színházi partnerünk 2024-ben:
▪️ Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház
▪️ FÜGE Egyesület
📌A budapesti Irodalom éjszakája fővédnöke:
▪️ ÖRSI GERGELY, a 2. kerület polgármestere
* A felolvasásokra 19:00 – 23:00 között kerül sor párhuzamosan 8 különböző helyszínen.
* Minden helyszínen egy adott szerző művének részlete hangzik el 8 alkalommal, 19.00, 19.30, 20.00, 20.30, 21.00, 21.30, 22.00, 22.30 órai kezdéssel.
* Az egyes helyszínek a különböző napokon különböző országok irodalmából adnak ízelítőt.
* Mindenki maga állíthatja össze az aznapi irodalmi barangolásának útvonalát, ehhez nyomtatott térképet adunk segítségül.
* A programon való részvétel ingyenes, regisztrációhoz nem kötött.
  • Együttmőködésben: EUNIC Ungheria