Questo sito utilizza cookie tecnici, analytics e di terze parti.
Proseguendo nella navigazione accetti l'utilizzo dei cookie.

Preferenze cookies

Hotel Meina(2008 – 110’) Rendezte: Carlo Lizzani

MOZI | FILMKLUB

Hotel Meina (2008 – 110’) Rendezte: Carlo Lizzani

Igaz történet – Marco Nozza azonos című regénye nyomán. Tizenhat, Görögországból érkező olasz zsidó állampolgár a török útlevéllel rendelkező, – tehát egy semleges ország állampolgárának – ugyanakkor a szintén zsidó származású Giorgio Benar tulajdonában álló Hotel Meinában száll meg a Lago Maggiore partján, 1943 szeptemberében. Azonban szeptember 8-át, azaz Olaszország és a Szövetségesek közti fegyverszünetet követően, Krassler tábornok vezetésével egy SS egység érkezik a hotelbe. Két szerelmes fiatal, Noe Benar és Julien Fendez a náci osztag brutális berontását követően elszakad egymástól. A zsidókat a hotelbe zárják és elkezdődik a terrorral, várakozással, ugyanakkor reménnyel teli egy hét. Különös együttélése ez a zsidóknak, a hotel nem zsidó vendégeinek, illetve az SS tiszteknek: felmerül a szökés lehetősége; a németek pedig parancsra várnak, hiszen számukra is közelíthet a háború vége. Később mégis elkezdődik a mészárlás felé vezető eszkaláció. Az SS tisztek kisebb csoportokba szedve kivezetik a zsidókat a hotelből, hogy kihallgassák őket –legalábbis így mondják– és a közeli Baveno városában lévő Parancsnokságra viszik őket.

  • Organizzato da: Istituto Italiano di Cultura di Budapest