Kiállítás (2015. június 15-ig – 10.00–18.00 óra)
A Nagy Háború kitörésének 100. évfordulója alkalmából
A rendező, fotográfus, dizájner, jelmeztervező és átváltozó művész Ventura a színpadra alkalmazások főszereplője feleségével, fiával és fiú ikertestvérével együtt. A maga műfajában egyedülálló művészről
van szó: fotói olyan precíz diorámák, melyek antik és szürreális hangulatot idézve ábrázolják a különböző környezetet. Az ügyes fotográfusnak a fényképezőgépe miniatűr világot kap lencsevégre és értelmez újra, és ezzel egy reflexiósorozatot indít el bennünk a képzelet és a valóság között húzódó vékony és tapinthatatlan
rétegről. «Amit én fotózom, az nem létezik, de megpróbálom minél valódibbként ábrázolni – magyarázza a fotóművész – azt szeretném, hogy aki a képeimet nézi, azt gondolja, hogy már járt azon a helyen »”. A kiállított „történetek”, melyeket már megtekinthetett a közönség a Magyar Nemzeti Galériában, a „Fordulópontok” című kiállításon, többek között bemutatja azt az eseményt is, ahol Paolo Ventura és ikertestvére osztrák és olasz egyenruhában párbajoznak a «Hazaszeretetért». Egy másik történetben pedig
maga Paolo Ventura egy futurista festő képében vonul be a «a háború mint a világ tisztítótüze» nevében, de az ütközetből visszatérve teste és lelke is megváltozik.