Ez a weboldal a technikai működéshez szükséges és teljesítményfigyelő sütiket (cookie-kat) használ.

ZENE | Eterno World Tour – Az én zeném, az én országom Giovanni Caccamo koncertje

ZENE | Eterno World Tour – Az én zeném, az én országom

Giovanni Caccamo koncertje

Támogatók: MOAK E BONAJUTO

Az Olaszországban nagy sikert arató, Maestro Beppe D’Onghiával közösen megvalósított „Eterno Tour” c. harmadik albumának megjelenését követően és miután Patty Pravo vendégeként részt vett a 2019-es San Remo-i Fesztiválon, Giovanni Caccamo külföldön is bemutatkozik. Az Olasz Kultúrintézetek együttműködésével megvalósuló “Az én zeném, az én országom” című turné a zene és a szöveg találkozásának eredménye, melynek célja az olasz popzenei kultúra megismertetése. Ennek az utazásnak a főszereplője Franco Battiato felfedezettje, a szicíliai énekes- dalszerző Giovanni Caccamo, akinek Caterina Caselli a zenei ügynöke. A kezdeményezés a „Szerelmem, Olaszország” rendezvénysorozat keretében 2016-ban a Tokiói és a New York-i Olasz Kultúrintézetben megrendezésre került két koncert apropóján jött létre. Az énekes-dalszerző nagysikerű saját szerzeményein kívül az olasz zenei hagyomány világszerte ismert dalaiból ad válogatást. A koncert megmutatja, hogy a zene képes túllépni a földrajzi határokon kötődve hétköznapjaink legjelentősebb pillanataihoz, melyeket olyan híres dalok illusztrálnak, mint Domenico Modugno “Nel blu dipinto di blu”; Lucio Dalla “Caruso”; Andrea Boccelli “Con te partirò”; Adriano Celentano “Azzurro”; Tony Renis “Quando quando quando”; Patty Pravo “Pensiero Stupendo” slágerei.

Kötelező helyfoglalás 2019. május 30-ig | iicbudapest@esteri.it

A koncerten kizárólag az Olasz Kultúrintézet érvényes tagsági kártyájával rendelkező tagjai (+1 fő) vehetnek részt

  • Szervező: Istituto Italiano di Cultura di Budapest
  • Együttmőködésben: MOAK E BONAJUTO